Swallow my Bullet: 1 fejezet

 És itt van az új történet. Fantasy lesz töményen. 

(Mortincia Black)

/A bukott angyalok unják a Mennyben az életet, de a Pokolban is./

-De nem én voltam, fogja már fel!- álltam fel helyemről. Tanítóm szemébe néztem és esdekelve villantottam rá kutya szemeimet. Lehet sikerülhet, nem olyan szörnyeteg ő. Hogy is ne, pont egy angyal nem dőlne be az én aranyos kutyaszemeinek! Magamról tudom már csak, hogy elég édesen rám nézni és bármire hajlandó vagyok. Igen, elég gáz tud lenni, de most mit csináljak, ha angyalnak teremtett a Teremtő, ide a Mennybe, ahonnan valószínű, hogy hamarosan ki leszek űzve, ha nem történik valami olyan, ami elhitetné ártatlanságomat a Tanítómmal és a mi csapatunk vezérével, Mesterrel. De ennél egy angyalnak van egyáltalán szerencséje? Egy angyalnak egyáltalán van szerencséje? Azt mi szoktuk osztogatni és nem mi nekünk..

Viszont, talán érdemes lenne leküldeniük. Most visszagondolva, nem igazán angyali az, ha a védencem rossz angyalával beszéltem a Földön, akivel nem kellene, mivel megronthat. Talán ez még nem is lenne nagy dolog, csak egy apró dolgot elfelejtettem. Nem kértem engedélyt. Engedély nélkül, pedig innen nem lehet elmenni. Erről a világos, békés és szeretettel teli helyről, ahol nincs soha semmi gond vagy lázadás, mióta az arkangyalok kiűzték Lucifert és durvább, keményebb szabályokat hoztak, keményebb büntetéssel. És miért pont az én esetem került ebbe a helyzetbe. Ha az angyal le akar menni a Földre, másik testet kap, mert az angyali test nem bírja a dimenziók közti váltásokat. Ezt a testet minden angyal meg  tudja magának csinálni, csak mivel emberré változik, ugyan olyan veszélyek elé van rakva, mint a halandók. Viszont, hogy elkerüljék azt, hogy egy angyalt elveszítsenek mellé szoktak rendelni egy magasabb rangú angyalt. És mindig kell szólni, mert a Földön sok rossz dolog van, ami megronthatja az angyali lelket, vagy ami rosszabb, Lucifer elkaphatja és rossz angyalt csinál belőle. De abból nem is lenne haszna, ha lenne egy újabb rossz angyala a Pokolban, hanem inkább az, hogy lenne kinek a testében bejutni újra a Mennybe, ahol befejezhetné az elkezdett munkáját. Ettől tart mindenki, de én bátran állnék elé.

-Te voltál, tudjuk!- mondta a lehető legvádlóbban a Mester. Lehajtottam a fejem és néztem a hófehér ruhám és csupasz lábfejem. Itt mindig meleg van, itt nem kell sok ruha. Nem olyan, mint a Pokolban, ahol égetően bosszús lángok csapnak fel minden léptem-nyomon, hanem ölelően kellemes meleg. 

-De ez fontos volt! A mostani védencem nem átlagos! Fiatal, de valami fontos dolga van a Földön!- térdeltem le a Mester lába elé. Igazat mondtam. A vencem egy fiatal, akiben valami most fejlődik ki, csak nem tudtam mi és ezért megkerestem a rossz angyalát, aki tudott egy kis valamit és ez a kis valami, nem is annyira kicsi, mint elsőre hittem. Konkrétan el se hittem, hogy pont én kaphattam ki egy ilyen, természeti csodát. Csak egy a gond, hogy nem mondhatom el, mert akkor már hazugsággal is vádolnának, ami a legsúlyosabb szabályszegések közé tartozik és amiért elvehetnék a szárnyam, majd a Pokolba dobnának.

-Mi volt fontos?- érdeklődött Tanítóm. Lassan, kedvesen simogatta hajam, mintha tudatni akarná, hogy benne megbízhatok. De nem, benne se lenne szabad. Ez az én dolgom.

-Nem mondhatom el!- mondtam és lehajtottam a fejem. Nem engedem meg magamnak, hogy eláruljam azt, akit nekem adott Isten, mert akkor magam és a védencemet árulnám el, amit megint súlyosan büntetnek.

-Akkor viszont. Viszlát, Angyalom!- csapott a fejemre egyet Mester. 

  Alattam a felhők szétnyíltak és engedtek a földre hullani. Szárnyaimmal kapaszkodni próbáltam, de sehogy se tudtam magam a levegőben tartani. Kiabáltam, de tudtam senki nem hallja meg. De talán tényleg ez kellett nekem. Lekerüljek és megvédjem Őt, akit nem szánt Isten.Zuhantam. Gyorsan. Bőrömet valami perzselte, de nem tudtam mi. Csak égette a bőröm és lassan a szárnyaim perzseltek. Lehunytam a szemem és elengedtem magam. Engedtem, hogy a földi levegő befogadja a testem és megmutassa nekem mit is teremtett az Úr. Reméltem, hogy így a becsapódás kevésbé lesz fájdalmas és gyötrelmes. De tudatában voltam mindennek. Most már nem tudtam semmit se visszacsinálni. Ahogy zuhantam, láttam, hogy a védencemet megtámadják és fejéhez egy kis pisztolyt tartanak. Ilyen hamar nem halhat meg! Ennél többet ér! Nem, ezt nem. Szemhéjaim felpattantak és kezeimet kinyújtottam. Valaki megfogta és minden erővel kihúzott a perzselő levegőből. Egy tüzes burokban löktek le.

-Ébredj már, te ostoba angyal!- öntöttek rám egy kis hideg, ébresztő vizet. Felpattantak a szemeim, majd, mint akit derekánál fogva húztak fel, olyan lendülettel keltem fel. Ránéztem a kezeimre, amiket fekete csipke fedett. Fekete? Az hogy kerül rám? Ijedten és zavarodottan végig simítottam magamon és egy kellemesen puha anyag simult ujjaim közé. Felhúzott szemöldökkel kezdtem méregetni az engem fedő textilt. Mint a kezemen lévő csipke, ez is fekete volt. Ujjaim elhagyták a ruhám és reménykedve kaptak a hajamhoz. Hát ha az megmaradt az eredeti csokoládé barna színében és térdig érő hosszában. De miért is hittem, hogy ugyan olyan maradt?  Rövidebb volt, mint amilyennel a földre küldtek. A szél a szemeim elé söpört egy tincset és megállapítottam, hogy a csokoládé barna hajam helyett, egy tűzpiros hajkorona virít a fejemen. Halkan felsóhajtottam és érdeklődve néztem körül. Egy sötét erdő magasba nyúló fenyőfái között ültem, melyek eltakarták az eget. A nap néhány sikeres és ravasz fénye, melyek a fenyők koronáin beszűrődtek édesen simogatták az arcom. Kicsit fészkelődtem és megállapítottam, hogy egy hideg és érdes dolgon feküdtem. Talán egy kő. Oldalra fordítottam a fejem és távolabb egy patak folydogált. Sötét vizéből egy még sötétebb ruhás férfi merített tenyerével vizet. Óvatosan méregettem. Annyira ismerős alak. Olyan, mintha már ismerném, vagy találkoztam volna vele.

            Közelebb jött hozzám és nyugodtan felsóhajtott. Akkor ő tett ide!

-Végre felébredtél. Tudod, sietnünk kéne, hogy megmentsük a drága védencünket!- rántott fel galléromnál fogva. Az erős rántástól elvesztettem egyensúlyom és belekapaszkodtam vállába majd éreztem, hogy fodros nyakba valója simogatja csupasz mellkasom. Hosszú, fekete hajába belekapott a szél, de csak addig emelte, amíg cilinderje le nem fogta. Ahogy láttam, térdig érő ballonkabátja is könnyedén lebeg a szelek hatására. Felnéztem rá. Arcán kevés arcszőrzet volt, de remekül hangsúlyozta porcelán fehér bőrét. Kék szemei körül fekete vonalak voltak. Csodálatos volt, de szemeiben még ott bujkált valami megrémisztő még is vonzó.

-Hahó, Angyalka! Ideje lenne menni!- fogta meg a kezem és elkezdett húzni.

-Ki vagy?- csúszott ki a számon hirtelen, mire megállt. Magas alkata és büszkeséget sugárzó fölényes testtartása elárulta, hogy nem egy szerény alkatú férfi, akit jóságáról ismernek a környéken. És erről a gondolatról eszembe jutott ki is ő. Hogy is felejthettem el? A világ talán egyik leghülyébb emberét elfelejteni, aki konkrétan a munkatársam. Igen, ő a mi védencünk rossz angyala. És ő tényleg rossz. Rosszabb, mint a többi. Talán nem i túlzok ezzel a kijelentéssel. Rengeteg gonoszság szorult belé.

-Látom rájöttél, hogy ki vagyok. Rég találkoztunk, édesem!- nevetett fel gúnyosan és teljesen az arcomba hajolt, majd puha ajkait az orromra nyomta. Imádom, hogy ilyen bunkó. 

-A Világ leghülyébb emberét elfelejteni elég nehéz. Most mi is lesz az álnevem?- érdeklődtem unottan. Egy újabb álnév ahhoz, hogy tudjunk az emberek között élni. Nekem nem adtak nevet, ahogy semelyik angyalnak se. Viszont, ha lemennek a Földre, akkor társa ad neki egy nevet. Mivel nekem ez a drága társ jutott, ezért az ő agyából kipattanó nevet kell elviselnem. Bocsánat, ennek nincs is agya. Remek. 

-Mortincia Black. Nekem pedig, Anthony Schneider! Nem tök jó nevek?- érdeklődött, ahogy kiértünk az erdőből és egy sikátorhoz értünk. Onnan kiáltások szűrődtek és szitkozódások. Hirtelen megálltam és keményen megmarkoltam Anthony kabátjának az ujját. Itt van a védencünk. Orrom megcsapta a jellegzetes illata, amely csak is neki lehet ilyen és mély, férfias hangját is felismerném több millió közül.

-Itt van. Abban a sikátorban!- suttogtam. A rossz angyal bólintott és kabátjából előhúzott egy kerek lencséjű napszemüveget és egy sétapálcát, melynek azt a végét vette ujjai közé, amelyen egy fém koponya csillogott. Aztán rám nézett. Kabátjából elővett még egy kerek lencséjű szemüveget és azt nekem adta, majd bőrkesztyűs kezével a nyakamban lévő fekete rózsafüzérre mutatott. Értettem. Mióta egy párost alkotunk Anthony-val, azóta mindig ugyan azokkal védjük meg a védencünket. Neki a sétapálcája az eszköze, amellyel bárkit meg tud ölni, sebezni vagy rontani. Viszont ha az én kezembe kerül az ő fegyvere én ki tudom űzni az illetőből a benne lakozó démont. Nekem az eredeti fegyverem  a rózsafüzér, amivel bárkit a jó útra tudok téríteni és vissza tudom hozni a halálból. Viszont, ha valami csoda folytán Anthony kezébe kerülne a kis nyakláncom, akkor ő tudna fekete mágiát alkalmazni, mivel ha egy rossz angyal tart egy rózsafüzért, akkor konkrétan a Sátánhoz imádkozik, aki megengedi neki, hogy használhasson fekete mágiát. A szemüveg pedig segít látni nekünk, hogy ki az akit a fentiek irányítanak arra, hogy megöljék a védencet. Ez igazából inkább rám vonatkozott, de Anthony-ra eddig nem nagyon. Ő neki a szemüveg annyit jelent, hogy ugyan azt lássa, mint én. Ehhez mind, nem ártott pár száz év tapasztalat, hogy tudjuk mi hogy sülhet el.

            Bementünk a sikátorba, ahol a földön feküdt két fiú. Nem lehettek többek 16-nál. Egyiknek fekete haja arcába hullott, a másik pedig szólítgatta a feketét. De épp láttuk őket a magas, kigyúrt pasiktól. Legalább egy tucat volt ott ilyenből. Ez gáz. Ennél, azért küldhettek volna többet is, hogy megöljék őket, főleg, hogy tudták, hogy mi itt a Földön vagyunk. Valószínűleg elfelejtették, hogy én meg fogom védeni a védencem, ha azon múlik az életem is. És mivel le vagyok taszítva fentről, ezért nem kell követnem azt, amit eddig. Szabályok nélkül lenni, azért érdekes lesz élni, de talán jó lesz.

-Faszikáim, mit csináltok? Jobb dolgot nem találtatok, mint kis pisiseket ütlegelni? Esetleg még egymásnak is kiverhetnétek, ha már ennyire benne vagytok a kanos időtökben!- mondta flegmán Anthony, mire felénk fordult az összes. Ez az férfi soha nem fog változni. Tudja, hogy ő fog győzni és tud róluk mindent, mert ő mindent tud mindenkiről. Tudja, hogy nyugodtan feszegetheti a határokat, mert ő mindenkinél hatalmasabb, az ő fajtájában, még nálam is. Kis rohadék!

-Mi a bajod buzikám?- csattant fel az egyik. Kopasz fején is tetoválás díszelgett, ahogy a teste bármelyik részén. Felső nélkül, kigyúrt testtel feszített egy hosszú, tapadós nadrágban. Bőre napbarnított volt, már így tavasszal is. Na akkor inkább szolibarna. Anthony ezeket imádja tömegesen megverni. Ha nekem is lenne annyi erőm és nem szeretném túlságosan is az embereket esküszöm én is élvezettel verném egynémelyeik fejét a földbe.

-Buzi? Ezt elnézted, drága hímtársam. Bocs, hím vagy egyáltalán?- kérdezte, ahogy hollófekete hajában turkált. Elmosolyodtam és kihúztam magam. Na miért is ne idegeljem őket?

-A kis kurvád meg mit röhög?- nézett felém, mire Anthony rám nézett. Én fölényesen elmosolyodtam.- Úgy megraklak cica, két hónapig nem tudsz majd járni!- üvöltötte a fejembe. Komolyan, hogy lehet valaki ilyen selejt. A macsó a falhoz nyomott, mire én csak teljes erőből ágyékon térdeltem. Úgy fest vagyok elég erős, mert fájdalmasan esett a földre. A többi hím, neki esett Anthony-nak, míg én az ott lévő két sráchoz rohantam. Egyik látszólag eszméletlenül feküdt a másik ölében, aki óvatosan simogatta annak homlokát. Szemeiből könny csorgott le és esett a másik fejére. Szívem szorult össze, ahogy ránéztem a simogató fiúra. Ő volt a védencem, aki pedig az ölében feküdt pedig az öccse. Mocskos húzás a fentiektől, hogy így akarták megölni őt. A lehető legrosszabb halál az öngyilkosság és abban ráadásul az angyal is elhalálozik. Mocskos és szemét húzás.

-Figyelj, amit most fogok csinálni, te nem láttad soha!- mondtam határozottan. Ő csak bólintott. Kezem testvérére raktam és engedtem, hogy kezemből előtörjön egy meleg, gyógyító fény. Ahogy láttam a fény gyógyítja a fiút megnyugodtam. Hogy miért is? Azért, mert a védencem életben marad és a szárnyaim is megvannak. Igen, mert az angyalnak a szárnyából jön minden ereje. 

            Lassan, de biztosan elárasztotta a fény a fiatalabb testvér testét és minden seb lassan gyógyulni kezdett. Egy angyal fent is gyógyulni kezdett. A védence egyre jobban érezte magát és egyre inkább kezdett éledezni. Szerencsére. Óvatosan elemeltem a kezem és néztem, ahogy Anthony egy pasit dob egy kocsi elé. Fájhatott a pasasnak.

-Segítek?- érdeklődtem, mikor kezén két srác csimpaszkodott. 

-Nem, kösz!- mondta és a falnak hajította őket. Hülye kérdés volt ez tény. Visszafordultam a két testvérhez. A fiatal már bátya mellett ült és ijedten nézte, ahogy Anthony veri a macsókat. Én is régen láttam már ennyire vadnak és erőszakosnak. Ez jó emlékezeteim szerint kettőt jelenthet. Nem volt már több éve kin levezetni a szexuális feszültségét vagy hiányzott az életéből egy jó bunyó. Bár, ahogy elnézem milyen elmélyülten öklözi az egyik arcát, -amit utána egy doki se tud rendbe rakni- lehet mindkettő dolgozik benne. Hát mit is mondjak, kapóra jött. 

-Ne parázzatok! Nem fog minket bántani! Csak őket!- mosolyogtam rájuk és kitártam a karom, mire mindkettő az ölelésembe bújt. Forró könnyeik a mellkasomat melegítették. Értem én, hogy szex hiánya van, de mellőzhetnél a kivágott felsőket. Igaz, ennél most a legkisebb bajom is nagyobb. 

            Óvatosan simogattam a hátukat, miközben néztem, ahogy Anthony az utolsó férfit is kidobja a sikátorból. Lefújja a kezét és zsebéből előhúz egy kesztyűt, majd kezét belemélyeszti. Gondolom a horzsolásokat akarja eltüntetni. 

-Srácok, minden rendben?- érdeklődött és odajött hozzánk. A két megszeppent fiúra nézett, akik felnéztek rá. Szemük enyhén kikerekedett, mikor látták, hogy társam szája, szemöldöke és fehér felsője fel van szakadva. Minden sebből vérzik, de ami talán a legsúlyosabbnak látszik az a mellkasán lévő seb.

-Velünk igen, de veled?- szólalt meg a raszta hajú. Anthony féloldalasan elmosolyodott, majd felém biccentett.

-Ha az ikred meggyógyította, akkor engem is megtud. Látom nagyon beijedtetek!- ült le az ikrek mögé és óvatosan átfogta őket. Soha nem láttam ilyennek. De meglehetősen tetszett.

-De ti kik vagytok és miért segítettetek?- nézett rám a fekete hajú, akit sikeresen meggyógyítottam.

-Ez az életcélunk!- jelentette ki Anthony szárazon. Az ikrek rám meredtek, mire én csak bólintottam. 

-De a korotok és a nevetek mi?- állt fel a barna hajú. Megfogtam a kezét, mire értetlenül meredt rám. Pár pillanat múlva már jajgatva ült vissza a földre. Tudtam, hogy fájni fog a lába és elég sok dolgot tudok.

-A korunk nem érdekes, de a nevünket éppenséggel tudhatjátok. Mortincia Black!- keltem fel a földről és poroltam le a szoknyám. 

-Anthony Schneider!- jött mellém és kapaszkodott a vállamba. Közelebb húzott magához és óvatosan simogatta a vállam. 

-Tom és Bill Kaulitz!- támaszkodtak meg egymásban. Mi egymásra néztünk és elmosolyodtunk.

-Mi ezt tudtuk!- mondtuk egyszerre és megfordultunk. Elindultunk és szótlanul ugyan, de egy intéssel elköszöntünk. 

   Mentünk és csak hangos kiabálást tudtunk hallani valahonnan. Nem a mi védencünk volt. Más kiabált ránk, de annyira nem érdekelt. 

-Hova megyünk drága?- érdeklődtem. Anthony rám nézett és csak az erdő felé biccentett. -Oh, tán a lakásodba?- fogtam át a derekát. Ő közelebb húzott magához, majd lehajolva a fülembe suttogta.

-Kastélyomba!