Swallow my Bullet: 6.rész

(Claus van Height)

/Hinni kell, de nem mindegy, hogy kiben./

    

.             Ásítva csuktam be egy könyvet. Orrnyergem masszírozva próbáltam megérteni az olvasottakat. Már vagy négy napja kutatok felváltva Claus-szal. Ő élvezi, én meg kezdek elfáradni. Rengeteg információt kell agyamba szívnom, de egyre bonyolultabbak a dolgok, ahogy mélyebbre ásom magam ebben, de tudom, hogy ezt kell tennem. Meg kell tennem, mert meg akarom menteni a társaimat attól a mocsoktól, aki elveszi tőlük a hitüket és a bizalmukat. Attól az atyának álcázott démontól, akit még régen az egekig tudtam imádni, akit mondhatni példaképemnek tartottam, de erre föl mi lett vele?! Mi lett azzal a kedves és önzetlen férfival, aki soha nem nyúlt volna okkult dolgokhoz és soha nem szennyezett volna be egy angyalt se? Mi lett? Miért lett ilyen? Miért, Alexander atya? Mi zökkentett ki az egyensúlyodból és miért adtad fél lelked oda a sötétségnek? Olyan sok a kérdés, de egyre se tudok válaszolni. Idegesnek és elhagyatottnak érzem magam, amit pedig soha nem tapasztaltam, hogy csalódottsággal kevert bánat mardossa lelkem. Keserű így minden, de ezzel nem tudok semmit se kezdeni. Nincs ki kedves legyen hozzám és nincs ki annyit suttogjon, hogy megoldjuk. Bár Anthony sokszor mondja nekem, hogy kézben tartja a dolgokat, ami Tomot és Billt illeti. Sajnos nem hiszek neki. Egy démonra hagyni két ártatlan ember kölyköt, elég nagy luxus, nem? Fogalmam sincs, hogy miként vigyáz  rájuk, de eléggé érdekelne. Viszont ha rákérdezek, rögtön titokzatosságba burkolózik, amit imádtam benne, mostanáig. Tény, hogy féltem őket, de nem tudok semmit se tenni, mert egyenlőre nem vagyok elég erős. Hova erősödni? Az angyalok között is a legharcedzettebb voltam, tán nem felejtettem el! Idegesítő, hogy nem csinálhatok semmit, csak ezeket a könyveket bújhatom Claus könyvtárában. Legalább Claus foglalkozik velem valamit, bár ő se viszi túlzásba.

-Hé, minden rendben? Nyúzottnak tűnsz- ült mellém. Ránéztem arcára és magamra erőltettem egy halovány mosolyt. Legalább megpróbál lelket önteni belém.

-Nem igazán tudom, hova pakolni az atya cselekedeteit. Tanulmányozom már vagy négy napja ezeket a könyveket, de semmire se kapok ésszerű magyarázatot. Idegesítő, hogy se Alexander mérgét nem tudom megtalálni és a viselkedésére se találok normális magyarázatot!- dőltem hátra a székben és fejem a plafon felé emeltem. Tekintetem megakadt a plafonra mozaikozott Dávid-csillagon. Napközben nagyon szép tud lenni, ahogy a vörös és a fekete üvegdarabok által a könyvtár padlójára vetődik. Olyankor teljesen olyan, mintha egy védőburok venne körül, ami elég nyugtató, de még se. Ez a forma nem az én származásomnak való, de lassan tudatosul bennem, hogy a bukottak világának újabb tagja lettem. Tom és Bill érdekébe bármit. Bármit, amivel megmenthetem őket.  Elfogultságom itt kicsit túllépte a határait, de nem érdekel. 

-Figyelj, angyal vagy. Most lehet bántásnak fogod érezni, amit mondani fogok, de nektek beszűkült látókörötök van!- veszi le szemüvegét és végig simít az arcomon, majd óvatosan ujjai közé veszik egyik hajtincsem. Elmélyülten játszik vele. Gondolom várja, hogy elkezdjek tiltakozni ez ellen, de nem teszem. Négy rohadt napja vagyok itt és rájöttem, hogy túlságosan is a jót látom a dolgokban, ami eléggé nehezíti a helyzetemet. Nem látom meg a hátoldalát a dolgoknak és így nem készülök fel a lehetséges veszélyre. Naivan és tudatlanul belevágni a dolgokba elég felelőtlen. Akár az angyalok.

-Ezt tudtam. Kérlek, mondj újat!- mondtam és tovább néztem, ahogy a hajammal játszik. Mi olyan jó benne? Nem idegesít, sőt nyugtató, de akkor se értem, hogy mi benne a jó.

-Milyen puha a hajad!- nyögte Claus, majd kezét rásimította az arcomra. Csodálkozva mordultam fel, majd kikerekedett szemekkel figyeltem, hogy mit csinál. Kezét tarkómról óvatosan a nyakamra vezette és ujjaival megnyomta az ütőerem. Halkan felszisszentem a kellemetlen érzéstől és néztem az ujjait, melyek arcom simogatták. Ránéztem arcára. Szemei csillogva pásztázták ujjai útvonalát. Száján látszódott, hogy ki van száradva és arcélei megfeszültek, minél közelebb kerültek a szememhez. Nem mertem megkérdezni, hogy ez mire jó, és az igazságot megvallva nem is akartam megkérdezni. Cirógató, csontos és hideg keze melengetően hatott rám, ahogy bőrömön siklott végig. Soha nem volt bennem még ilyen érzés, de megbabonázva engedtem neki. Melegség futott át rajtam, de nem igazán értettem. Semmit se értettem, de lenéztem Claus arcára és valami szöget ütött gondolataimban. Próbál velem valamit megértetni. Arca komolysága és kíváncsi csillogása, mindent megértetett velem. Ez a férfi arra játszik, hogy rájöjjek arra, hogy túl olcsón adom magam. Túl könnyedén törődök bele abba, amit nekem adtak és a helyzet változtatásáért nem tennék semmit. Nem, mert nem akarok senkinek se rosszat, mert mindig az az elviselhetetlen jó szándék van bennem, ami egyszer a vesztem fogja jelenteni. Claus egyszerűen annyit akar ezzel a tapogatós témával elérni, hogy ez kattanjon, de nem értem ez mire jó. 

-Elképzelésem sincs, hogy milyen ott fent, de látom, hogy könnyű prédák vagytok. Túlságosan is engeded az érzelmeket irányítani. Alexander ennek az ellentéte. Ő túl sokat gondolkodott és rájött arra, hogy a fentiek befolyásolhatóak és kihasználja, hogy elpusztítsa Istent. Túl gyengék vagytok a "nem"-hez, de elég erősek a küzdelemre. Milyen rejtélyes és fura!- suttogta érzéki hangon a fülembe. Szívem hevesebben kezdett dobogni, nehézkesen kezdtem a levegőt venni és szemeim is nagyobbra nyíltak. Ez tesztel engem?- Tudod, a Földön az ilyen nőket kurvának nevezik, aki engedi egy pasinak, hogy nyomuljon rá és egy mocskos szót nem képes szólni, addig míg be nem mocskolják őket. Persze a nyögéseket nem számolnám bele inkább!- kuncog halkan és keze a combomra siklik. Oké, kezd ez fura lenni. Másodjára, mi ez a kurvás cucc? Azt se tudom mik azok, bár annyi lesett, hogy nők és nem épp tisztességes.

-Kurva?- csúszott ki a számon. Magamon meglepődve hallottam, ahogy visszhangzik a rekedtes megszólalásom a teremben. Megijeszt, hogy ilyet vált ki belőlem, pedig nem hosszú ideje ismerem. 

-Nem mesélt róluk Anthony? Vicces, pedig ő hozza ide a legtöbbet!- morogta a fülembe és hangján érződött a megvetés. Közelsége konkrétan megőrjít. Forró lehelete nyakam csiklandozza és még erősebb zihálásra késztet. Mi a franc történik? -A kurva, egy olyan nő, aki minden férfivel, akit kiszemelt csinál olyat, ami teljesen bemocskolja és megszégyeníti a testét. Fura, nem? Anthony élvezi ezeknek a használatát, de én se vetem meg. Ugyebár, mindenkinek vannak szükségletei!- nyal végig a nyakamon. 

            Kattan bennem valami és egyszerű mozdulattal felugrok ültemből és két lépést teszek hátra. Claus elmosolyodik és karba tett kezekkel, elégedett mosollyal dől hátra a székében. Bakancsba bújtatott lábát rápakolja a nem  rég takarított asztalra. Várja, hogy reagáljak valamit. Belegondolva zseni egy férfi. Hatásosan akar bemutatni dolgokat, amiket én nem értenék meg, ha csak mondaná. Tényleg nem lep meg, hogy Anthony miért van vele ennyire jóban. Szinte érezhető köztük a lelki kapocs. Mindkettő rothadt lélekkel rendelkezik és mindkettő még is emberi, ha eltekintünk Claus tudásától és Anthony erejétől. Bár ha még nem láttam egyiket se a másik területén munkálkodni, de el tudnám képzelni, hogy mindkettejük egy pusztító, romlott, mocskos, őrült zseni. Nem lepődnék meg rajta.

-Mortincia, először ideje lenne lekendőzni a gondolataidat, mielőtt előttem vagy azelőtt az állat előtt olyanon agyalnál, hogy miben hasonlítunk. De elgondolva, a gondolatmeneted meglehetősen jogos és bizonyítható. Mindketten akkora pusztítók vagyunk, mint amilyen találékonyak és bölcsek. Viszont, egyet sose felejts el! Én és Anthony meglehetősen erősek vagyunk és ha kell bármikor megmentünk és segítünk, ha kell ha nem!- jelenti ki a legnagyobb magabiztossággal, amit valaha láttam. Csodálkozva nézek rá. Még nem is az, hogy tudja mire gondolok, ami meglepett, hanem inkább az, hogy segítenek. Egyáltalán nem értem, hogy mivel és hogyan érdemeltem ezt ki, két hatalmas démontól. Végül is, ők démonok, akik hátsó szándék nélkül sose segítenek senkinek se, viszont én érzem, hogy engem valamiért hátsó szándék nélkül támogatnak. Nyugtató tény és való, de valahol meg nyomasztó is. Nyomasztó a tény, hogy lehet csak én vagyok olyan naiv, aki mer bízni egy démonban és el tudja magával hitetni, ő különleges. De hát az vagyok. Egy angyal vagyok, aki mert beszállni egy szekta szerű dologba, hogy védence rendbe legyen, mert az se átlagos. Kérem, ennél kétlem, hogy kell különlegesebb lény a Világon.

-Claus, beszélhetnénk?- szólal meg egy mély hang a hátam mögül. Összerezzenek, ahogy két kesztyűs kéz simul vállamra és két telt, hideg ajak siklik végig az arcomon. -Jó estét, csillagom! Észre se vettelek. Konkrétan Claus eltehénkedő lusta pofáját tudtam nézni, miközben te itt tele vagy kérdéssel. Bocsáss meg, hogy eltekintettem a csodás szépséged felett!- puszilta meg a fejem. Szememet megforgatva fordultam Anthony felé. Soha nem fogom megszokni ezt a modorát. Ez a nyálas beszéd kétség kívül, nem az ő stílusa, bár ez és a többi modor is jól áll neki. Igazi manipulátor mester ez a férfi. Igaz is, az Ördög sose vétkezik, ha meg igen, nagy kiváltság, ám, erre pedig minden bizonnyal Anthony a legjobb példa . 

-Mit akarsz? Bár ha annyira lusta képűnek tartasz, akkor rohadj te itt egész nap! Én is szívesebben döglenék kint és érnék haza éjfélkor. Mellesleg mi a kurva eget csinálsz te olyan sokáig?- állt fel Claus és ingerülten meredt a vállam masszírozóra. 

-Nem a te dolgod!- morogja és hideg kesztyűs kezével tovább nyomkodja a vállam meztelen területét. Belegondolva, most én nekem félnem kéne. Két démon, akik magasabbak és erősebbek nálam kezdenek el vitázni és őket ismervén abból rombolás lesz. Nagy rombolás. 

-Kinyögöd, hogy miért jöttél, mert képzeld, míg te valahol mászkáltál, addig én és Mortincia a könyveket bújtuk. Na?- lépett közelebb és fenyegetve szorította össze öklét. Teste az enyémnek nyomódott, de így én sikeresen közelebb nyomódtam Anthony-hoz. Ezek simán tudtak szemezni, mert legalább két fejjel magasabbak voltak nálam, bár kétlem, hogy valaki szerette volna ezt a helyzetet. 

-Nem látod, hogy a hölgyet masszírozom? Lehetnél kicsit figyelmesebb rá. Összenyomjuk szerencsétlent, nem?- nyomta meg erősebben a vállam. Hangosan felnyögtem és összeszorítottam a fogam. Elég erős ahhoz, hogy fél kézzel szétroppantson, ráadásul idegre fogott rá. Érződik fogásán, hogy egyre stresszesebb, de nem akarja kimutatni ezt Clausnak, mert -gondolom én- fél elveszíti a az alfa szerepét. Ez milyen hülyeség?!

-Én azt látom, hogyha tovább nyúzod a vállát ketté roppantod!- ragadta meg Claus a karom és rántott el Anthony-tól. Rendben. Unom, hogy mióta itt vagyok egy konkrét babának kezelnek, akit mindig pátyolgatni és figyelni kell. Meg tudom magam is oldani a dolgokat, nem kell itt babusgatni. 

-Asszem' elrakom a könyveket. Addig beszéljétek meg, amit akartok!- fogtam meg az asztalon lévő három nehéz könyvet. Óvatosan egymás tetejére pakoltam és elindultam a könyvtár másik végébe. 

            Néha meglepődök, hogy milyen óriási is ez a kastély. Persze, ha kastély nem lehet kicsi, de ez mindennél nagyobb. A könyvtár is óriási. Szinte már vetekszik az angyalok könyvtárával, ami kétség kívül nagy szó. Viszont, ez a hely merőben eltér attól. Az angyalok könyvtára nagyon kedves és világos hely volt. Minden csillogott a tisztaságtól. Egyfolytában besütött a fény és nyugtatóan melengette a bent olvasókat. A polcok nem fából lettek barkácsolva, hanem a Földön törhetetlen aranyból.  Több emelet volt, ahol a polcok dugig voltak tömve érdekesebbnél érdekesebb könyvekkel, melyek majdnem újszerűnek tűntek. Persze tudtuk, hogy több millió évesek, de ott fent nem viselte meg őket a kor előrehaladása. Egészen gyönyörű volt, de valahogy ehhez képest személytelen. Ez a könyvtár sokkal inkább nyugtatóbb. A polcok fenyőből készültek és gondosan csiszoltan tartották a korukat le nem tagadó könyveket, tekercseket. Nem volt olyan vakító világosság, de még is melegséget adott az a pár fáklya, amik a kőfalakra és a sorok végére lettek rögzítve. Itt nem kellet több emeletet megmásznod, míg megtaláltál egy könyvet. Itt elég volt egyenesen menned, bár tagadhatatlanul el lehetett benne veszni, mert egy labirintusból könnyebb kitalálni, mint innen. Igazságot elmondva, szeretek ebben mendegélni. Ostobaságnak tűnik, de ez az egész olyan, mintha Claus építette volna és szerezte volna ide ezeket a fontos könyveket. Sokkal családiasabb és emberibb. Fura, de tetszik ez az emberiség. 

            Lassan jutottam előrébb. Hallgattam, ahogy cipőm talpa hozzákoccan a kemény padlóhoz. Beszívtam a könyvek által adott kellemes illatot és pár helyen végig húztam a kezem, megnézve, mennyire is porosak. Csodálva néztem, hogy ujjaimat nem szürkíti el a por. 

Claus ennyire gondoskodna erről a helyről? Igazam volt, hogy nem rossz ő annyira!- jelentettem ki magamban. A gondolatra mosoly kúszott az arcomra és befordultam az egyik sorba. Emlékszek, hogy innen vettem ki reggel a könyveket. Levettem az első könyvet és óvatosan becsúsztattam a helyére, majd kivettem alóla a fehér selyem darabot. Claus ötlete volt, hogy ha elvettünk onnan egy könyvet rakjunk oda egy ilyen rikító színű darabot és akkor tudni fogjuk mi is a helye az adott könyvnek. Jó ötlet, ez tény. Elraktam még a maradék két könyvet és nekidőltem a polcnak. Felsóhajtottam és kézfejemet végig húztam homlokomon. Szemeim lecsuktam, de abban a pillanatban lecsúsztam a földre és fejem a könyveknek vetve elaludtam. Ennyire fárasztó nem lehetett a mai napom, de tény, hogy jól esik elaludni. Holnap úgy is itt leszek. 

   

****

   

            Arra kelek, hogy két kéz rázogatja a vállam és még egy kéz simogatja a hajam. Lágyan suttognak a fülembe, de a hideg kiráz jéghideg leheletüktől. Pislogva nyitom ki a szeme és nézem, ahogy Anthony és Claus hátra fogott hajjal, felgyűrt ingujjal néznek engem. Arcukon enyhe megnyugvás fut át, ahogy látják, kinyitom a szemem. 

-Hozod itt a frászt a démonra! Legközelebb szólj, ha álmos vagy. Tudhatnád, hogy elpakolom azokat a nyavalyás könyveket!- engedi el a vállam Claus és enyhe dühvel fúrja tekintetét az enyémbe. Hajam Anthony még mindig simogatja. Fejem már nem a kemény és hideg kövön pihen, hanem kinyújtott combjain, összehajtott szövetkabátján. Kezem mozgatni kezdem, de azokat is egy nehezebb darab fedi. Gondolom Claus hozott egy pokrócot. 

-Bocsánat. Csak szerettem volna, ha megbeszélitek nyugodtan, amit akartatok. Amúgy meg hirtelen aludtam el!- húztam elő kezeim a takaró alól. 

-Ilyen nin...!

-Nyugodj meg, Claus! Elfáradt. Elég sok vért veszített, meg a zuhanás is megviselte. Egyik napról a másikra nem fog újra ugrálni, ezt fog már fel!- szakította félbe a másikat. Enyhén ingerülten nézett rá és reméltem, hogy csak a fáradtság hozza ki belőle.
-Igazából, ma sokkal többet kutattam és megterhelt. Sajnálom, hogy gondot okoztam, nem volt szándékomban!- ültem fel és takartam el az arcom. Hirtelen elég fura volt, hogy rám tört ez az érzés.  Magam is meglepődtem, hogy elfordítottam a fejem és nem mertem belenézni a szemükbe.

-Angyalka, nézz a szemembe! Volt itt valaki vagy csak elfáradtál?- fogta meg az állam Anthony és erőszakosan maga felé fordította. Kikerekedett szemmel bámultam rá. Kezd ideges is lenni, ami a legrosszabb jóslat az egész környezetnek. 

-Magamtól aludtam el. Te is megmondtad, hogy elég megviselt még a testem!- néztem rá, mire hangosan felsóhajtott, de tekintete továbbra is ugyan olyan frusztrált volt. Meg szerettem volna kérdezni, de ahogy ismerem, úgy se mondaná el, semmiért.

-Jobb is ha nem kérdezed a legnagyobb okot. Kisebb ok te vagy. Istenért se pihennél, ugye? Megmondta Claus és Felix is, nem szabadna terhelned magad, mert ki leszel merülve a harcra! Érd már fel ésszel, hogy te vagy a leggyengébb, egyenlőre!- sóhajtotta az utolsó mondatot, mire megakadt bennem a levegő. Nem kérdezem meg inkább, mert látom rajta idegileg nem alkalmas a magyarázkodásra. Óvatosan felkelek, de meglepődök azon, hogy lábaim cserben hagyva engedik, hogy újra a földön kössek ki. 

-Lehet tényleg pihennem kellene?- kérdezem hangosan. Belegondolva inkább kérdeztem magamtól, mint tőlük. Holnapig át kellene gondolnom a helyzetet, de viszont nem lenne fair. Anthony és Claus csinálnak valami fontosat, a többiek meg próbálják a házat védeni, én meg feküdjek tétlenül? Második ok, meg nem akarok még több gondot okozni. 

-Asszem' nehezebb lesz rajtad kiigazodni, mint hittem. Ha nagyon akarsz valamit csinálni, akkor főzz, tanulj meg zenélni vagy tudom is én. Csinálj olyat, ami megnyugtat és ha azt érzed, hogy minden rendben van, akkor folytatjuk, ahonnan abbahagytuk. Rendben?- segített fel Claus és lassan elindultunk ki a könyvtárból. 

-Ami nyugtat? Van festéketek, esetleg egy hegedű?- kérdeztem vidáman. Anthony bólintott, majd térdeimhez nyúlva karjaiba kapott. Felhúzott szemöldökkel néztem rá, majd elmosolyodtam. -Anthony, élvezed, hogy cipelhetsz?- érdeklődtem, mire féloldalasan elmosolyodott. Mosolyog, ami bizonyos nyugodtsággal áraszt el.

-Jó edzés. Napi egyszer megcsinálom és a végén egész erős leszek!- nézett rám. 

-Hova akarsz te erős lenni még? Ha akarnád Joseph vállát két ujjal törnéd szét!- adtam hangot meglepődésemnek. Elmosolyodott, majd óvatosan fejen csókolt. Elmosolyodtam, de továbbra is érdeklődve néztem rá, a téma miatt. 

-Esküszöm, ezt én basztam el! Miért nem hagytalak ott fent? Komolyan, a végén felelősség tudatos, józan és a legszörnyűbb.....kedves démont faragsz belőlem! Szörnyű vagy, ugye tudsz róla?- nézett rám, majd letett. Nem tudtam, nem mosolyogni ezen. Értem küszködik. Teljesen megható, komolyan. 

-Köszönöm, Anthony! Bár egyet jó ha tudsz. Mindenki jó és egy démon is lehet jó, nem kell ahhoz egy angyal. Te is ott belül jó vagy!- mutattam kezemmel a szívére, majd elmosolyodtam. Kezemre meredt, mire kezeimmel átkulcsoltam a derekát és arcom mellkasába temettem. Szorosan húztam magamhoz és szívtam be cigarettafüsttel kevert kellemes illatát. Elmebajos is lehetek, ha itt ölelgetem azt a démont, akinek ereje kis híján felér Luciferével és akitől társai rettegnek. Félnem kéne, de tudom, hogy jó ő, csak még is a rossz uralkodik benne. -Köszönöm!- suttogom neki, mire óvatosan átfogja a derekam és magához ölel. Furán és esetlenül ölel, teljesen úgy, mint aki azt se tudja, mi is az az ölelés. 

-Én is!- hajtja fejét az enyémre.