Swallow my Bullet: 3.fejezet

(Felix Hurt)

/Amit elvesztettél, már nem kaphatod vissza/

        Lehunytam pár pillanatra a szemem és Tom arca ugrott elém. Valami nem stimmel vele, vagy fordítva? Lehet, nem kellett volna találkoznom vele! Mi van, ha összezavartam? Ha valami kárt tettem benne? Nem akarom, hogy bármi baja legyen, ennek a törékeny embernek. Elég sokat tudok, már az emberek törékenységéről, hogy tudjam, egyáltalán nem erősek. Annak mutatják magukat, hogy elhiggye mindenki, hogy igazán nem kell velük törődni és, talán azért, hogy nem kelljen bevallani, hogy gyengék. Több százada figyelem az embereket és rájöttem, hogy teljesen olyanok, mint az állatok. Minél gyengébb, annál többen vadásznak rájuk. Az emberek persze nem esznek már embereket, de rájöttek arra, hogy van lelkük, amit jobb nem mutatni, mert akkor ki fogják használni. Sokszor, mikor Anthony levitt a Pokolba tudtam beszélni pár démonnal. Tudom, hogy nem szép dolog démonokkal bájcsevejbe fogni, de én erre csak azt tudom mondani, hogy hiába valaki démon vagy angyal, mind egy bizonyos erővel próbáljuk a Világot formázni. Egyik fél jóra, a másik rosszra, de ez a tökéletes. Ez olyan, mint a fekete-fehér. Együtt alkotnak tökéletes párost és együtt tudnak olyan hatást elérni, mint az angyalok és a démonok. Bár titkolt logikám, hogy a démonok nem rosszak, csak annak tűnnek, mert mi is csak jónak tűnünk. Kevesen tudják az emberek közül, hogy pár csatát nyertem már olyan angyalok ellen, akik el akartak egy csomó bűnt törölni, elég drasztikus módszerekkel. Városok felgyújtása, emberek lemészárlása, az Úr parancsára fütyülve megtámadni a Poklot, ahol sokkal, de sokkal veszélyesebb dolgok vannak, mint az angyalok. Bár megmondva, a harc nem az én világom, de néha elvesztve a józan tudatom szálltam be ilyenekbe, ahol volt, hogy legyőztek és élet-halál között lebegtem, de volt, hogy sikeresen győztem. Belegondolva, a Menny se egy nyugalmas hely, ezt alá kell támasztanom.

-Hali, kis angyalka!- üvöltött Joseph a fülembe. Oldalra néztem. Nem ijedtem meg egy kicsit se.

-Helló! Elintézted Felix-et?- kérdeztem, mire elhúzta száját és szemével a kőfalat kezdte nézni. -Értem. Nem volt bunyó! Végül is ez jó pont! Amíg nem nyírjátok ki egymást, addig örülök!- mosolyogtam rá, mire felsóhajtott.

-Nem tudod, ugye?- érdeklődött, mire felültem. Én felhúzott szemmel, gyanakodva néztem a mellettem üldögélőt.

-Mit kéne tudnom?- kérdeztem rosszallóan.

-Anthony olyan kibaszottul jól tud hazudni! Utálom, mikor úgy hoz ide valakit, hogy baszik elmondani, hogy itt rajta kívül mik is vannak!- mormogta, majd a kezét fedő kesztyűt lehúzta. Körmei holló feketék voltak, de nem is ez kötötte le igazán a figyelmem. Kezét egy fejjel a föld felé fordított kereszt volt. Értetlenül bámultam a vörösen izzó keresztet, majd hátamra kaptam egy erősebb ütést. Elterültem az ágyon és oldalra néztem. Anthony magasodott az ágy mellett. Rámeredt, majd hajamat arrébb söpörte a nyakamról. Hideg ujjai nyomogatni kezdték, mire haragosan felültem. 

-Mi van itt elmondanád, mielőtt még itt maradnék!- ugrottan fel az ágyról. Joseph összehúzta magát, Anthony viszont teljes nyugodtsággal bámult. 

-Hol van a kereszted? Tudnom kell!- jött közelebb és letépte a ruhám egyik vállát. Ez megkattant!

-Te hülye! Tudod te, hogy nem a testemen van! Elfelejtetted, hogy az angyal ha még a szemében is van a jele el tudja tüntetni! Te idióta!- mondtam és lehunytam a szemem. Magam elé képzeltem a fekete keresztet, mely az ég felé van fordítva. Utálom mutogatni, mivel elég ijesztő. Meg nem értem, miért pont a szemebe kellett. Mesterem mindig annyit mondott, hogy ez egy különleges hely ahhoz, hogy elmondja. Magáról a keresztről is csak annyit beszélt, hogy tudni fogom, hogy mi lesz vele a célom ha kell. Tudni fogom, hogy az angyalokhoz fogok tartozni mindig, ha a kereszt működni fog. Bár emlékszem, hogy én meg teljes értetlenséggel engedtem, hogy a szemembe kerüljön egy olyan dolog, amiről semmit se tudok. Csak annyit, hogy különlegessé tesz, majd. Elképesztő.

-A szemében van....-hüledezett Joseph Anthony háta mögül, aki csak kikerekedett szemekkel figyelt. Lehet nem mondtam el neki? Megeshet, mert egyáltalán nem büszkém az, hogy egy olyan dolog van a szemembe, amiről semmit se tudok. Ostobának tűnnék.

-És?- kérdeztem, mikor kinyitottam a szemem. Mindkettő hátra lépett, majd egyszerre kezdtek el kiabálni. Ezek hívtak valakit? Megeshet. 

            Az ajtó kivágódott és Felix-en kívül még három férfi lépett be. Most vettem észre, hogy ebben a szobában mindenkinek kesztyű van a kezén. Ugyan miért?

-Ki ő?- lépett elő egy eddig ismeretlen. Szemüvegét feljebb tolta orrán és hátra simította barna haját. Egy fekete ingben és egy fekete nadrágban állt előttem. Barnás szemeivel méregetni kezdte a szemem, majd hátat fordított, majd földre dobta a fekete kesztyűjét.

-Sebastian White- fordult vissza egy sóhajjal, majd egy cilinderes férfi lépett mellé. Tépett haja kilógott a kalap alól. Ruhája akár egy komornyiké. Ő is levette fehér kesztyűjét, de eltakarta azzal.

-Simon White!- mosolyodott el. Fura. Sebastian és Simon hasonlítanak. Lehet testvérek.

-Mivel még nem mutatkoztam be.....Claus  van Height!- lépett elém egy hosszú, őszhajú férfi. Meghajolt előttem és- mily meglepő- kesztyűs kezébe vette kezem. Megcsókolta majd felállt és az előttem felsorakozott férfiakhoz lépett és példájukat követve megszabadult a kesztyűtől. Felix is csatlakozott és meghökkenve simultam a falhoz.

-Mortincia Black!- motyogtam. 

-Uraim, ő egy angyal! Láthatjátok egy ritka jellel, egy meghökkentő és egyben magával ragadó helyen. Nem akarom a hölgyet nagyon felcsigázni, ezért lehetne szó arról, hogy elmondom neki, Anthony?- lépett elő Claus. Még mindig nem mertem megnézni, hogy mi van a kezükön. Ha az, ami Joseph kezén van, akkor két lehetőség léphet fel. Első, hogy kihasználják az én keresztemet  egy ostoba cél miatt, után kotródhatok, vagy a második, ami vészesebb, hogy kell nekik a kereszt ereje rajtam keresztül, de akkor dolog hajtja őket, amitől én meg fogok halni. Viszont a halál elkerülhetetlen lesz. Ha a földre kerültem, úgy is meg fogok halni. 

-Én mondanám el- lépett elő társam. Kezén kesztyű, de a szeme vörösesen izzott. Elém állt és arcomra simított. Nem jó hír lesz ez.- Mind démonok vagyunk.

-Höh! Miről maradtam le, Anthony? -kérdeztem gúnyosan, amire lehajtotta a fejét. Kétlem, hogy szégyellné magát, de próbál színészkedni, hogy megsajnáljam.- Ne színészkedj! Elfelejted mindig azt a több száz évet!- mondtam neki. Ő felnézett rám, majd felsóhajtott. Szánalomból sóhajtozik. Szánalmasnak tartja, hogy elhiszem magamról, hogy ellen tudok állni majd az ajánlatának. Lehet, hogy most fordulni fog a kocka. Eddig mindig irányított, mert tudott mivel zsarolni. Most nem tud. A közös érdekünkkel zsarolni? Tommal se tud már, mert igaz még bele kell szoknom a tudatba, de Tom-ot nem lehet megmenteni, ha csak egy angyala. Igaz, van egy bukott angyala, aki édes kevés majd a rátörő felsőfokú angyalok ellen. Démonnal meg megvédeni őket? Badarság.

-Hallgass meg!- kérte. Én bólintottam, hátha elkezd majd beszélni.- Tudom, hogy démonként nem menthetem meg Tom-ot és Billt, de erre tudok egy ötletet!- mondta lelkesen. Tud? Sejtelme se lehet, hogy mi is lesz itt! Ha azok, onnan, Fentről lejönnek, annak örüljön, ha megkegyelmeznek neki.

-És megosztod velem?- kérdezte, majd átvágva a férfiakon leültem. Kezem mellkasomra fontom, majd megforgattam a szemem.

-Fordított és állított kereszt kettőzéséről! Tudod te, hogy az mekkora erő?- nézett rám, mire érdeklődve néztem rá.- Ugyebár, ez a kettő tökéletes ellentétességet mutat. Ha a kettőt egy keresztté tennénk kettős erő ütné a markunkat. Az angyalok, csak a jó erőt képviselik, a démonok meg a rosszakat. Mindkettő a maga módján erős, de ha keresztezzük őket! Képzeld el, hogy így, meg tudnánk védeni Tom-ot és Bill-t is!- vázolta a tervet. 

-Nem százszázalékos!- mondtam. Kérdőn meredtek rám.- Nem biztos, hogy a két kereszt elfogadná egymást. Sokan megpróbálták már, de végén belehaltak. Meg, lehet nem elég a mészárló angyalok ellen. Tudjátok ők, durván harcolnak!- bólogattam, mire értetlen nyögések hagyták el a szájukat.- A mészárló angyalok konkrétan mindenkinél veszélyesebbek. Utálatosak és önteltek, de ha a kardjukat forgatják tuti, hogy mindenki aki a közelükben van meghal. A kardjuk szentvízbe van merítve és még Lucifer kezei alól jöttek ki azok a kardok. Nincsenek sokan. Tizenketten. Mindegyik egy bizonyos célt tűzött ki maga elé, amivel irányítja a kardját. Azok a kardok, pedig csak úgy működnek, ha ezeket a bűnöket érzik- adtam ezekről felvilágosítást. 

-Lucifer? Azt nem egy karddal ölték meg?- kérdezte Felix.

-Nem megölték. A Pokolba küldték. Azt nem ő csinálta. Azt más! Igazából az volt a cél, hogy saját fegyverével öljék meg!- helyesbítettem. 

-Várjunk! Ha Lucifer csinálta a kardokat, akkor azoknak ő tudja a gyengéjüket! Meg amúgy is, tizenkettő a hét ellen nem vészes arány- adott egy egész jó ötletet Sebastian. Okos, ez tény. Elgondolkodva kezdtem vakargatni az állam. Igaza van. Mindennek van gyengéje készüljön az a Mennyben vagy Pokolban. Semmit nem lehet halhatatlanná és törhetetlenné csinálni, még ha maga Lucifer csinálta is.

-Ja. Oszt, drága bátyám, megmondanád, hogy mi, hogy a rothadásba fogunk elé kerülni? Soha nem fogad embereket maga elé, főleg nem démonokat!- szólt flegmán Simon. Két dolog lett most biztos. A két White testvér és, ami fontosabb, hogy lehet még nincs minden elveszve.

-De angyalokat igen, akiknek ilyen szeme van? Amúgy is. Ismerek ott pár fazont, akik simán eljuttatnak oda, akár mind a hetünket. Mellesleg, én lennék a hetedik tag? Megtisztelő!- mosolyodtam el. Rám nézett mind a hat, majd kezüket szemük elé helyezték. Meghajolva csillantak meg a fordított keresztek piros fénye, melyek egyenesen a keresztes szemembe világított. Színét beszívta a szemem és készségesen fogadta magába az onnan érkező negatív csillanásokat. Ezek már most akarnak egyesíteni? Nem gyors ez? Lehet nem az, ha Tom életéről szól.

            A piros fény még mindig erősen villogott. Szinte megvakítottak, de láttam, hogy az ő kezük kezd vörössé válni. Az élénk piros színt, beszennyezem én a jóságommal és vörösre festem, de akkor az én szemem is vörös lesz? Meglehet. Ledobva a Mennyből, egy démoni társaságba keveredve, engedni, hogy a Meseteremtől kapott keresztet megszennyezzék a rossz energiájukkal, már nem mondhatom el magamról, hogy én lennék az angyal. Már csak egy sebzett  alak vagyok, aki elvesztette szinte, minden tisztaságát. Ezekre nem tudom már milyen jelzőt adnak. Se nem démon, de se nem angyal. Korcs? Elfajzott lenne, de nem elég találó se. Talán, egy bukott? Testemben maróan kezd elterjedni a gonosz erő lassan haladva szívem felé. Ránéztem körmeimre, amik fekete színt vettek fel. Megfogtam a hajam és az még vörösebb lett. Vérvörös. Elnyitottam a szám és csodálkozva vettem észre, hogy nem kapok levegőt. Fuldokolva kapkodtam levegő iránt, de semmi. Torkom elszorította valami. Egy súlyos és kellemetlen dolog. Olyan volt, mintha csak fojtogatna valami belül. Egy erős, vaskos kéz, mely nem engedi, hogy folytathassam azt, amit elkezdtem. Levegőt se kapva, hasított a fájdalom a mellkasomba, amitől négykézlábra ereszkedtem. Valami összecsavarta a szívem. Talán ugyan az a dolog, ami még mindig fojtogat. Erősen és kegyetlenül. Akár, szánalomból kereste a halálomat. Szánalmasnak tartotta, hogy meg merem ilyen szinten gyalázni a lelkem. De megmertem gyalázni. Semmi nem lebegett szemeim előtt. Csak néztem előre, bár látásom vörösben úszott. A fájdalom elhomályosított, könnyeket csalt a szemembe, amik a bűntől vércseppekké alakultak át. Súlyos és szennyezett cseppek, melyek a szememből csorognak végig. Messziről látva szánalmas lehettem. Egy fuldokló, belső fájdalmakkal küzdő, vért síró nő, akinek szemében a fekete kereszt vérvörös lesz. Egy kegyetlen kéz belül fojtogat. Kezdem lassan feladni. Erőm elhagy, a sok rossz megbénít, a gonoszság megbénítja gyenge lelkem. Túl sok ez nekem. Kezeimen remegés fut át, majd erőtlenül csuklok össze. Szemhéjaim is nehezek már. Inkább lecsukom. Nem hallok semmit se, csak egy halk bocsánatkérést.

 *Anthony szemszöge*

            Kifeküdt. Kezemet nézegetem. A kereszt vérvörös. Bennem van már valami jó? Nem éreztem, hogy jobb lennék. Ugyan olyan mocsoknak tartom magam. Mocsoknak, kinek kezét nem csak víz mosta, hanem vér. Nem egyszer, de akik itt vannak, azok se panaszkodhatnak emiatt.  Mind tudjuk milyen keserédes végignézni, ahogy valaki kinyúlik. Édes, mert elvégeztük a munkát, keserű, mert ilyen elcseszett egy munkánk van. Ellopni mások lelkét, életét. Csalódást okozni, fájdalmat, halált, gyűlöletet. Ez az életem. Ez tesz azzá, ami vagyok. Egy rothadt alak, aki a Pokol bugyraiban tengeti mihaszna életét. Eddig mindig csak öltem. Tisztán emlékszem, mikor tizenhat évesen anyámék elárultak, hogy odaadtak egy sötét angyalnak, pénz érdekébe. Odaadták a saját gyereküket. Szégyen, nem? A sötét angyal, pedig egy mocsadék, pedofil volt. Nem nekem kéne mocskosnak éreznem magam, ha azok hárman nem bántak volna úgy velem, de nem. Aztán egy sötét, vérvörös fényben megjelent Mortincia. Ő rám nézett és elkezdte egy öreg fószernek mutogatni a jelenlétem. Az csak odajött és rám mosolygott. Rám tette a kezét és nesze neked. Több méteres fekete szárnyaim lettek és ennek a csodának a társa. Igazán megérte, mert emellett a szépség mellett olyan erő csapta meg a markom, ami igazán elég volt a bosszúálláshoz. Megöltem azt a hármat és ekkor lett minden ilyen. Egy olyan, akit nem érdekelnek az erkölcsök, aki igazán siralmas, de nem tud ellene mit tenni. Csak használja a kezébe dobott erőt, amire nem büszke, de használja. Egy olyan, alak lettem, akit második Luciferként emlegetnek. Tökéletes nekem.

-Anthony! Nem kéne vele csinálni valamit?- kérdezte Felix. Én ránéztem. A fekete lepedőn tökéletesen elfolyt vörös vére. Arca pirosas volt és tökéletes, még ha vér is torzította. Odamentem hozzá és gyengéden felemeltem. Szeméből egy apró vércsepp csordult ki. Fejét felém fordítottam és lenyaltam a vércseppet. Tökéletes íze van. Olyan, akár a lelke. Édes. Enyhe keserűség lakozik benne, de még mindig tiszta, hiába is ütöttük ki. 

-Alszik egyet és vissza jön! Joseph, öltöztesd át!- mondtam és kimentem az ajtón. Számban még mindig ott volt az, az édes íz. Rég nem éreztem ennyire édes dolgot. Testemben egyszerűen felragyogott valami. Valami tökéletes és gyönyörű. Egy csepp vértől, nem lehet, hogy legyen valami jó is bennem. Lehetetlen.

            Lassan lépkedtem le. Falakat bámultam. Unalmasan szürkék és feketék, de Mortincia érkezése miatt raktunk a falra pár vázát. A vázákba rózsát raktunk, melyek ugyan olyan vörösek, mint most a kezemen lévő kereszt. Rózsák. Egyszerű misztikummal rendelkező nőies virágok. Szépek. Egyetlen dolog, amiért rajongok. 

-Anthony! Basszus várj már!- kiáltott felém Felix. Megálltam és a korlátnak dőltem. Ő futva végre utol ért. Kezében egy poros könyvet szorongatott.-Találtam valamit! Vagy is, asszem!- állt meg előttem.-Menjünk innen!- mondta és elindult. Én komótosan követtem az ebédlő felé. Lábbal berúgta  annak ajtaját és levágta a könyvet az asztalra. Odaléptem a csillár kapcsolójához és gyors feloltottam. A gyenge fény rejtélyesen világította meg a hatalmas ebédlőt. A falon rózsákról készült festmények sorakoztak, míg az asztalon lévő kis vázákban fekete párjaik álldogáltak, pár gyertyatartó mellett. A hosszú faasztalra ibolyakék terítőt terítettek a srácok. Érdekes ízlésük van.

-Mond, mi az a felfedezés?- néztem rá és húztam egy széket. Ő csak izgatottan csapta fel a könyvet, melynek borítója nagy port csapott.- Porosabb nem is volt!- jegyeztem meg gúnyosan.

-Kussolj!- mondta és elővett egy tőrt. Letette elém és rábökött egy keresztes oldalra.- Kérem, ez amit most csináltunk szart se fog érni, ha nem iszunk egy csepp vért a másik véréből! Ha, mindenki iszik, mindenki véréből elhiheted nekem komolyan verhetetlenek leszünk! A vér sokkal erősebben fog minket összecsatolni és mivel mindenkinek megvan a maga ereje, így még több erőt nyerünk. Ez is összecsapja a csapatot. És találd ki mennyi ehhez a nyerő szám? Persze, hogy a hét! Minden rendben! A többiek is belementek. Csak a te meg a kis csaj belegyezése kell!- mondta feldobva. Én rákönyököltem az asztalra és gondolkodva néztem rá. Elég jó. Talán nem is annyira hülye ez a szerencsétlen zenész, akit révészből fokoztak le démonná. Elég okos. 

-Kicsikét nem fogja kiütni?- érdeklődtem.

-Ha ezt túléli az ivástól maximum elájul! Az meg három óra és kész. Aztán folytathatnánk a tervet. Mi lesz, ha összeáll a csipet-csapat? Hogy akarjuk azt a kölköt megvédeni?- ült le. Én fáradtan masszíroztam az orrnyergem. Ez fogós kérdés. 

-Iskolás, nem?- érdeklődött. 

-Ja- válaszoltam tömören.

-Mi lenne, ha elmennénk a sulijába diáknak? Nem napi 24 órás megfigyelés, de 12 lehet már!- könyökölt, majd zsebéből elővette a kis cigis dobozát. Kivett belőle egyet és nekem is kínálta, amit én egy morgással megköszöntem. Poliphosszúságú ujjának a végét meggyújtotta és egyszerre a tűzbe mártva a cigit gyújtottuk meg.- Legalább nem ezt vették el!- morogta és elfújta a tüzet.-Mocskok. Azt hiszed a Pokolban nincsenek szabályok, erre lefokoznak révészből egy vacak kis démonná. Pedig, nem is csináltam semmit!- mondta és idegesen szívott bele cigijébe. Hát igen. Felix volt sokáig a Pokol révésze. Az egy szép tisztség, őt pedig lefokozták. Nem pontosan emlékszem, hogy miért, de tudom, hogy ellenkezett egy rohadt halálistennek. A halálisten azt állította, hogy abban a testben van még lélek. Abban a testben szerveken kívül semmi se volt! De lehet azoknak mondani. Nem hitték el, és ezért megbüntették. Lefokozták démonná. Bár azután se kaphatta vissza az állását, miután végre kiderült, hogy semmi lélek nem volt azon a hajón. 

-Szard le! Ott nem lett volna ilyen kalandod! Ilyet sose éltünk még át. Egy angyallal az oldalunkon fogunk harcolni az angyalok ellen. Ez nagyon ütős lesz!- dőltem hátra és tettem keresztbe a lábam. Felix elmosolyodott és lekapcsolta a lámpát. Teljes a sötétség. Ez a ház végjegye! 

Üdv! Rég írtam és restellem is magam, de hát más dolgom volt. Ahogy látjátok novellát írtam, rajztáborban voltam és közben ihletet szereztem. Ebben a részben kicsit elengedtem a fantáziám szerintem, de nem baj. Bocsánat, ha van benne olyan rész, ami megzavarta a gyenge idegzetű olvasók lelkét. A képen ha ismerős az arc az meglehet, mert az Apocalyptica nevű finn banda egyik csellistája. Amire a részt írtam szám, pedig egy opening. Egyik kedvenc animem openingje! ^^